hatartalanul banner

Címlap

Főmenű

Köszöntjük weblapunkon

Jótékonysági futás PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Tóth István   
2019. február 21. csütörtök, 15:16


Kedves Gyerekek és Szülők!

 

 

Iskolánkban március a jótékonyság hava. Tavaly a Jó szívvel! elnevezésű árverésünkön, kis diákjaink rajzaiból és fotóiból 196.000 Ft-ot sikerült a szívbeteg gyermekeket gyógyító alapítványnak összegyűjtenünk.

Idén helyi szervezeteket (az iskolánkat támogató alapítványt és egy önkéntes állatmentő csoportot) szeretnénk támogatni egy jótékonysági futással egybekötve, ahová szeretettel várjuk a szülőket is! 500, 1000 illetve 2000 forinttal lehet támogatni a gyerekek vagy Önök szerint az arra érdemes alapítványt a helyszínen és a felajánlott összegnek megfelelő távot lefutni velünk március 22-én délelőtt egy jó hangulatú kora tavaszi program keretében. Arra kérnénk Önöket, hogy segítsenek gyermeküknek az alkalomig a kis zsebpénzükből kigazdálkodni a felajánlani kívánt összeget, hogy ők is megtanulják, hogy jót tenni jó!

Fussunk együtt jó célért!

 

Találkozunk március 22-én pénteken 11:00-kor az Árpád utcai épületnél! (A rendezvény rossz időjárás esetén március 29-én pénteken 11:00-kor kerül megrendezésre.)

 

Az eseményre az alábbi linken keresztül lehet nevezni:

https://goo.gl/forms/OceuS2nQpUKqO8SD3

Jelentkezési határidő: 2019.03.14.


 

Módosítás dátuma: 2019. február 21. csütörtök, 15:21
 
Dunántúli Kazinczy-verseny tájékoztató (Balatonboglár) 2019 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Tóth István   
2020. február 11. kedd, 00:00

 

 

Tisztelt Felkészítő Tanár,

Kedves Versenyző!

Gratulálunk, hogy bejutottak a Kazinczy-verseny dunántúli döntőjébe.

A Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság 2019-2020. tanévre meghirdeti a Kazinczyról elnevezett “Szép Magyar beszéd” versenyt az általános iskolák 5-8. évfolyamos, valamint az e korosztálynak megfelelő középiskolai évfolyamok azon tanulói részére, akik még nem nyertek el Kazinczy-jelvényt (sem bronz, sem arany fokozatút).

A Dunántúli Kazinczy-versenyre Balatonbogláron, a Boglári Általános Iskola szervezésében kerül sor 2020. április 02-03-04-én.

Ezen a versenyen azok a 7-8. évfolyamos tanulók vehetnek részt, akik a területi vagy kerületi versenyen I. helyezést értek el.

A versenyzők itt vehetik át a városi, városkörnyéki (kerületi) döntőkön kiérdemelt Kazinczy-jelvényüket, és a versenyen 16 aranyjelvényt ítél oda a legjobbaknak a bírálóbizottság.

Azt a tanulót, aki már korábban részt vett a Dunántúli Kazinczy-versenyen, a versenykiírás értelmében még egyszer nem nevezhetik.

Néhány fontos tudnivalót szeretnék közölni:

1.) Kérjük, a versenyzők a szabadon választott szövegből 6 példányt A/4-es lapon, 14-es betűnagysággal írva hozzanak magukkal, és sorsoláskor a szervezőknek adják le, akik előkészítik a zsűrinek. Ezeken a lapokon jelzés nem lehet!

2.) Érkezés és a szállás elfoglalása 16:00 órától lehetséges. A következő lehetőségeket tudjuk felajánlani:

      Egyéni szállás ajánlatok, melyeket önállóan kell intézni:

      Lubicsné Tar Éva: 8630 Balatonboglár, Árpád utca 36.
+36-30-332-0292, Facebook: Lubi Lodge - Éva apartman
Árak: Felnőtt: 4500 Ft + IFA (kb. 450 Ft), Gyerek: 2000 Ft

      Boglár Hostel: 8630 Balatonboglár, Szabadság utca 8.
+36-20-935-3213, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Árak: 2 ágyas szoba 11000 Ft/éj, 3 ágyas szoba 16500 Ft/éj, 4 ágyas szoba 22000 Ft/éj (18 év felett plusz IFA kb. 450 Ft/éj)

 Ezen kívül, a Boglári Kollégiumban tudunk szállást biztosítani a versenyző tanuló és egy kísérő személy számára. Itt a szállást ingyenesen tudjuk biztosítani.
Cím: 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 43.
A kollégiumi szállás igényt feltétlenül jelezzék a lentebb található elérhetőségeken!
Amennyiben szállásként a Boglári Kollégiumot választják, akkor kollégáink a balatonboglári vasútállomáson várják az érkezőket és tájékoztatást adnak.

3.)  A versennyel kapcsolatban információkat az iskola honlapján találhatnak: www.bbsuli.hu, elérhetőségünk: telefonon: +36-85-350-711, e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

4.)  Kérjük, a honlapon található adatlapot töltsék ki nyomtatott nagybetűkkel, a sorsolásra hozzák magukkal, s a húzott sorszám rávezetése után adják le zárt borítékban!

5.)  A tanulók és egy kísérőjük (tanár vagy szülő) részvétele ingyenes! Az étkezést az egyéni szálláshelyen tartózkodók is ingyenesen kapják a városi konyha éttermében.
Az ezen felül érdeklődők az étkezés, a szállás és az indegenforgalmi adó, megfizetésével (melyet a helyszínen kell fizetni) részt vehetnek a verseny programjában. Kérjük, előre jelezzenek!

 

 

Jó felkészülést, eredményes szereplést kívánunk!

 

 

 

 

Balatonboglár, 2020.02.11.

Türjei Attila sk.

igazgató

 

 

Dunántúli Kazinczy-verseny tájékoztató (Balatonboglár) 2020 letöltése


Adatlap letöltése

Módosítás dátuma: 2020. február 11. kedd, 14:38
 
A zene világnapja - Boglári Általános Iskola 2018 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Tóth István   
2018. október 02. kedd, 14:58

Módosítás dátuma: 2018. október 02. kedd, 15:00
 
Sulirádió 1. adása - Boglári Általános Iskola PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Tóth István   
2018. október 02. kedd, 14:56

Módosítás dátuma: 2018. október 02. kedd, 14:58
 
#Beactive Sportnap 2018 - Boglári Általános Iskola PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Tóth István   
2018. szeptember 30. vasárnap, 20:30

Módosítás dátuma: 2018. szeptember 30. vasárnap, 20:32
 
Hivatalos közlemény PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Tóth István   
2018. szeptember 25. kedd, 15:22


                                                       Hivatalos közlemény

                                                           Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

 

A városban elterjedni készül egy álhír, miszerint iskolánk minden tanulójának kötelező részt venni a

„NEKA Lurkó” programban. Ez a hír természetesen hamis!!! A programban való részvétel csak

alsó tagozatosok számára elérhető és minden alsós évfolyamon teljesen önkéntes. Sem én, sem más

iskolai alkalmazott ezzel ellentéteset nem állítottunk. A programot nem mi szervezzük, hanem a

Nemzeti Kézilabda Akadémia. A programra ebben a tanévben 49-en jelentkeztek. A heti 5 testnevelés

óra - amelyet szerencsére mi meg tudunk szervezni a délelőtti órákban és ezáltal alsó tagozaton

nem kényszerülünk arra, hogy délutáni foglalkozásokkal valósítsuk meg - minden tanuló számára

előírt. Ez nem 3+2 óra, melyből 2 nem kötelező! Nem a mi iskolánkban, hanem minden magyar

általános iskolában.


Figyelmüket megköszönve, tisztelettel:

                                                                                                                  Türjei Attila intézményvezető

                                                                                                                                               2018.09.21.

Módosítás dátuma: 2018. szeptember 25. kedd, 15:32
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 4 / 17